A 2008-as évben már túl vagyunk a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezésen, legalábbis az első körön. Valószínű -az eddigi gyakorlat ezt mutatja-, hogy lesznek pótjelentkezések. Persze nem minden intézménybe, de lesznek olyanok, ahol ez a lehetőség adott lesz. Tehát ha ebben az irányban kívánsz tájékozódni, akkor az alábbi linkre klikkelve szinte minden információhoz hozzá juthatsz. Sőt, az összes felsőoktatási intézményt és azok képzéseit, karok, szakok, az alap képzés utáni további lehetőségek, stb. ismerheted meg.
Továbbtanulóknak
2008. március 4., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése